Mészöly Miklós, Judith Herman és Polcz Alaine könyve

A kimondás ereje

Nem szokványos karácsonyi olvasmányokkal zártam az évet, viszont az általuk felvetett gondolatok mentén, azok nehézsége ellenére is, vagy talán éppen azok miatt, jó ideig befelé figyeltem. Hallgatás és megbocsátás – áll Polcz Alaine és Mészöly Miklós szövegeinek középpontjában. Két nagyon erős, mélyre ható kifejezés, amelyekhez diszfunkcionálisan működő családokban, vagy szenvedélybeteg szülők mellett felnövő gyermekként fájdalmas személyes viszonyulásunk lehet. Az ünnepek idején megtörténhet, hogy olyanokkal kell időt eltöltenünk, akikkel nem feltétlenül tudunk gondtalanul, megterhelt kapcsolatunkat félrerakva együtt lenni. Az új év kezdete viszont mindig jó időszak arra, hogy számot vessünk magunkban, és arra is, hogy változtassunk.
Ferenczi Borbála, Forgács Nóra Kinga, a blog szerzője és Békési Tímea a Rádió Bézs stúdiójában

A felépülés útjai

Október 12-én Békési Tímea és Ferenczi Borbála műsorvezetők beszélgettek Forgács Nóra Kingával és velem a Rádió Bézs stúdiójában a szenvedélybeteg családban nevelkedett, immár felnőtt gyerekek személyes nehézségeiről, megküzdési lehetőségeiről és gyógyulásáról. „Egy negatív történet is lerak olyan követ, amin meg tudsz állni” – idéztem a műsorban a kedvenc mondatomat egy Tompa Andreával készült interjúból, és most ezzel ajánlom meghallgatásra a beszélgetést is.
Ajándék átadás

A felelősség visszaadása

Kaptam egy ajándékot gyerekkoromban. Nem volt szépen becsomagolva, sem színes szalaggal átkötve, nem indokolta jeles alkalom, éppen ezért ünnepélyes kereteket sem biztosított neki senki a családban. Valamikor egyszer csak az enyém lett ez a gesztusértékűnek gondolt kis szuvenír, ami voltaképpen olyan grandiózus volt, hogy majdnem agyonnyomott. Mert hiába tűnt jutalomnak a mások életének alakulása feletti kontroll lényegénél fogva illuzórikus érzete, végül be kellett látnom, hogy csak egyvalakiért tudok jótállni az életben: magamért.
Traumafeldolgozás az ayahuasca segítségével

Amikor életemben először éreztem

– Önmagában egy pszichedelikus élmény ritkán gyógyító, és nem is ebben történik meg maga a változás, hanem a tapasztalat integrációja, illetve az azt követő terápia során – meséli Réka, aki egészen Brazíliáig utazott, hogy saját traumafeldolgozásának érdekében ayahuasca szertartáson vegyen részt. Történetének megosztása semmiképpen sem azt a célt szolgálja, hogy bárkit kábítószer fogyasztásra ösztönözzön, vagy hogy pozitív színben tüntesse fel a pszichedelikumok használatát. Sokkal inkább arra mutat rá, hogy milyen egyéni és sokszínű utakat lehet bejárni a gyermekkorból eredeztethető lelki sérülések felismeréséhez, tudatosításához és feldolgozásához, továbbá, hogy milyen jövőbeni terápiás lehetőségeket vetnek fel bizonyos pszichoaktív szerek.
Az otthon és az otthonosság érzése közti különbség. A lábtörlő előtt állva.

Otthon és otthonosság

Sokáig élt bennem egy idea arról, hogy mindenkinek kell lennie egy olyan védőburkának, mint a gyufáknak a méretre szabott skatulya, ahová szépen betagozódnak egymás mellé, és hasonlóságuk okán immár egységet alkotnak, uniformizáltságuk tudatában egyöntetűen és egyhangúan boldogok. Most már egyre inkább azt gondolom, nem a hely a fontos, és még csak nem is a társak, akikkel úgy hiszed önként, de voltaképpen kényszerűségből össze vagy zárva ugyanabba a dobozba.
Lány

A lány, akit soha nem ismerhettem meg

Kipakolom anyám lakását, egykori közös otthonunkat. Zsákokba rakom a ruháit, kiválogatom a különböző méretű dobozokba rejtett tárgyakat, magamban közben folyamatosan ütköztetve kettőnk álláspontját az értékes és értéktelen dolgokról. Röntgenfelvételek, orvosi leletek, képeslapok, zálogcédulák, befizetett és befizetetlen csekkek halmai közül tűnik elő egy sebtében, papírfecnire odafirkantott üzenet: „Boltba mentem, fél óra múlva itthon vagyok.” Ezt az ígéretet akkor sem sikerült betartani, többé meg már nem is lehet. Más érzés elolvasni most úgy, hogy nincs benne az aggodalommal teli várakozás lehetősége se.
Verseny az itallal

Verseny az itallal

Hogy a családomban mi a fontossági sorrend, az mindig is egyértelmű volt. Első az ivás. Második a sorban, a maga letaglózó egyértelműsége ellenére is, az ivás eltitkolása a külvilág előtt. Harmadízben el kell látni, leginkább tűzoltásjelleggel, a kármentési feladatokat. Aztán persze jön a látszatélet állandósult fenntartása. Valahol a rangsor végén pedig ott állt az én testi, lelki, fejlődési és egyéb igényeimnek a kielégítése – átsorolhatatlanul.
Caroline Knapp Pia című könyvének borítója

Folyékony önvédelem – Caroline Knapp: Pia. Egy lovesztori

„Megpróbálni leírni az alkoholistává válás folyamatát olyan, mint megpróbálni körülírni a levegőt” – írja Caroline Knapp, aki Pia című önéletrajzi könyvében mégis erre tesz kísérletet. Saját szenvedélybetegsége ok-okozatiságának egészen komplex rendszerét mutatja be, a szülők viszonyától kezdve, saját evészavarán és szexuális problémáin át, egészen a felépülés mindennapi kihívásokkal járó küzdelmes útjáig.
Szorongás a rosszul értelmezett kötelességtudat miatt

Rosszul értelmezett kötelességtudat

Lehet jól és rosszul segíteni a szenvedélybeteg szülőknek? Egyáltalán, meddig terjedhet egy gyerek felelőssége a segítésben? Ha az ember azt tapasztalja, hogy megcsömörlött a másokért való reménytelen tenni akarásban, akkor érdemes lehet végiggondolnia, hogy ez az érzés honnan eredeztethető. Ez a bejegyzés is ennek jegyében született.