Trauma és kiútkeresés
Mindannyian máshonnan jövünk, egészen eltérő szociális környezetbe születünk bele, családunkból ezernyiféle immateriális örökség hagyományozódik ránk, ám számomra újra és újra revelatív erővel hat, hogy ennek ellenére is milyen hangsúlyos kapcsolódási pontokat tudunk találni egymással gyerek- és fiatalkori emlékeink, megéléseink, érzéseink kölcsönös felidézése és megosztása közben.
Így történt ez Rékával is, akiről először csak annyit tudtam, hogy mentálhigiénés segítséget nyújt másoknak a pszichedelikus élményeik feldolgozásában. Már ez önmagában nagyon izgalmasan hangzott, de ezek után elolvastam a személyes beszámolóját a Drogriporter oldalán, amelyben őszintén feltárta, milyen jellegű problémái kapcsán és hogyan dolgozott a pszichedelikus szerek, illetve az ezek használatát kiegészítő terápia segítségével saját jólléte, önismerete területén, és semmi kétségem nem maradt afelől, hogy van miről beszélgetnünk.
– Én egy olyan családban nőttem fel, ahol a saját, generációról generációra továbbadott traumáik miatt az én érzelmi szükségleteim kielégítésére már nem volt energiájuk, figyelmük a szüleimnek – kezdi Réka személyes történetét annak felidézésével, hogy milyen mintát látott otthon és mely alapélmények voltak hatással későbbi életére. – Az iskolában is az egyedüllét, az izoláció és az érzelmi magányosság, a kiközösítés voltak a legmeghatározóbb emlékeim. Mindennek a következménye lett nálam a komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD), és mindazok az érzések, amelyek ismerősek lehetnek a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekei számára is, például a szégyen, a túlzott felelősségvállalás, az elhagyatottság és a bűntudat.
Azt mondja, utólag már érti, hogy a folyamatos feszültség, amiben ő felnőtt, teljesen megváltoztatta az önmagához és a világhoz való viszonyát egy más körülmények között felcseperedő emberhez képest. Szakemberként ma már tudja, hogy azoknál a gyerekeknél, akik érzelmileg elhanyagoló, bántalmazó, vagy függő szülők mellett nőnek fel, a trauma, az állandó stresszhelyzet hatására máshogy fejlődik az idegrendszer, és hogy alapvetően sérül a biztonságos világba, az emberi kapcsolatok megbízhatóságába vetett hitük, továbbá nagymértékben csökken az önértékelésük, önbecsülésük. Rékának azonban voltak nagyon egyedi megélései is, amikkel sokáig nem tudott mit kezdeni.
– Az volt az alapvető élményem mióta emlékeim voltak, hogy olyan mintha élve el lennék temetve, de senki sem tud rólam, és hogy valahonnan, egy egységből kiszakadtam, de olyan, mintha ide, a Földre nem érkeztem volna meg, és két világ között a senki földjén rekedtem. Nem volt olyan emlékem, hogy másmilyen lett volna előtte, hogy valaha máshogy éreztem volna, vagy egyáltalán éreztem volna. Nem értettem az embereket, a kapcsolatokat, és folyamatosan elvágyódtam valahova vissza, amiről nem tudtam, hogy hol is van igazából. Mindennek persze esetemben megvolt a megfelelő érzelmi, kognitív és viselkedésbeli megjelenése is: mérhetetlen harag, depresszió, figyelemzavar, kirekesztettségérzés stb.
Réka előszőr egy másfél éves analitikusan orientált pszichoterápiába járt, ami nem hozott számára érdemi, érzékelhető változást. Amikor ezt követően mélypontra került, akkor kezdett el más módszerek után kutatni.
A sztereotípiák mögött rejlő lehetőségek
Hosszas informálódást és előkészületeket követően jutott el az ayahuascához, amiről eleinte azt sem tudta, hogy milyen formában kell fogyasztani, és habár sokat olvasott a témával kapcsolatban, a széles körben elterjedt előítéletekkel és saját prekoncepcióival is meg kellett küzdenie. Soha nem fogyasztott korábban pszichedelikus szereket, így az alapvető félelem mellett tartott attól, hogy mi lesz, ha függővé válik.
Réka kezdeti erős ellenérzésének volt táptalaja, hiszen az ayahuascáról az átlagember leginkább akkor hall, amikor a médiában felkapják egy-egy rosszul végződő elvonulás hírét, mint ahogy történt ez a tavalyi év nyarán is, amikor az egyik résztvevő pánikba esett, a szer hatása alatt elmenekült a helyszínről, majd súlyos sérüléseket szenvedett. Az illető beszámolójából sok helyen idézték az elrettentő részleteket, arról viszont már kevesebbet írtak, hogy mi is ez voltaképpen, hol és kik használják, illetve, hogy a nem eltitkolandó kockázatok mellett milyen kutatások folynak napjainkban a lehetséges gyógyászati célú felhasználást illetően.
A teaszerű ayahuasca hagyományosan kétféle növény főzete: a Psychotria viridis (Chacruna) leveléből és a Banisteriopsis caapi liánjából készítik. Évezredek óta használják vallási, mágikus, gyógyító, beavatási és más törzsi rituálék központi elemeként, leginkább Ecuadorban, Kolumbiában, Peruban és Brazíliában. Az itt élő őslakos közösségek kultúrájához hozzátartozik ezeknek a szereknek az időnkénti fogyasztása, lelki gyógyulásuk elősegítésén túl szociális kérdéseket és spirituális kríziseket is orvosolnak a főzet segítségével, ezáltal szervesen illeszkedik az ott élők mindennapjaiba, világképébe. „Tanító növényként” tartják számon, amely ismereteket közvetít az emberek számára. Használata azonban DMT (dimetiltriptamin) tartalma miatt a legtöbb országban, így Magyarországon is illegális, és kábítószernek számít.
A tiltott jogi státusz jelentős akadályokat gördít a szerrel végzett tudományos kutatások elé, de lehetséges terápiás használata újabban körvonalazódni látszik: erős traumaoldó hatása miatt hatékonynak ígérkezik például az addikciók és a PTSD kezelésében is. Azt azonban minden szakértő elismeri, hogy a kifejezetten ilyen céllal történő felhasználásához elengedhetetlen a fogyasztás mellett a tapasztalt vezető jelenléte, aki az élmény során megtartja a kellő figyelmet, tudatosságot, majd az előkerülő tudattalan tartalmakat segít az egyénnek feldolgozni.
A tradicionális sámáni gyógyítás és a nyugati orvoslás egymás kiegészítőjeként is jól tud funkcionálni az ayahuasca esetében. Jó példa erre a Peru Tarapoto nevű városába 1992 óta létező Takiwasi elnevezésű drog- és alkoholrehabilitációs központ, ahol kiemelkedő hatékonysággal kezelnek függő betegeket. Itt a helyi sámánok (curanderók) által vezetett és felügyelt fogyasztás mellett egyéni és csoportos pszichoterápiás ülések során dolgozzák fel a résztvevők az élményeiket a bent töltött kilenc hónap során.
Napjainkban kiterjedt kutatások zajlanak egyéb pszichedelikumok esetében is. Leginkább a pszilocibin (a hallucinogén gombák egyik összetevője) és az LSD, valamint a nem pszichedelikus, de stimuláns szerek közé sorolható MDMA (metiléndioxi-metamfetamin, ami például az Ecstasy fő hatóanyaga) felhasználási lehetőségeit vizsgálják, amelyek keretében az előzetes klinikai tesztelések eredményei azt támasztják alá, hogy a már korábban említett poszttraumás stressz szindróma és a függőségek mellett a különböző jellegű hangulati zavarok esetében is hatékony kezelést eredményezhetnek az ezen szerek által támogatott terápiák.
Újrahuzalozás
– Fontos leszögezni, hogy ha valaki nem megfelelő vezetővel, körülmények között és lelki felkészülés mellett, azaz nem az ideális set és setting állapotában fogyasztja az ayahuascát, az jelentős hatással lehet az általa megélt élményre – hívja fel Réka a figyelmet a veszélyekre. – Ha esetleg valamiféle személyiségzavarral küzd, akkor pedig felerősítheti a tüneteit. Ezért a segítő tudása a lélektani folyamatok terén, továbbá a traumával kapcsolatos háttérismerete rendkívül fontos. Sámánnak tanulni akár több tízéves folyamat, és sajnos sokan tartanak úgy szertartásokat, hogy nincs meg hozzá a kellő tudásuk. A nyugati emberek odamennek a helyszínre eltanulni az alapokat, majd sorra központokat nyitnak. Egymás után szervezik a konferenciákat a témában, amiken sokszor olyanok adnak elő, akik pár éve foglalkoznak csak ezzel, aminek valójában sok évszázados hagyománya van. A megfelelően képzett kísérők az egész embert nézik, mondhatni, hogy személyközpontú a szemléletük. Ők azt látják, hogy itt egy ember, aki adott egy normális reakciót egy abnormális történésre, ez pedig esetükben maga a trauma. A pszichedelikus szerek gyógyászati felhasználásáról már sokszor nyilatkozó traumakutató, Máté Gábor is ezt szokta kihangsúlyozni.
Rengeteg visszaélés is van, ezt nem lehet eltitkolni, fűzi hozzá, amikor az ayahuasca árnyoldalairól beszélünk Az utolsó sámán (The Last Shaman) című film kapcsán, amelyről Réka úgy véli, hogy hiteles képet ad arról, miféle üzletté vált mára az Amazonas-menti ayahuasca-turizmus. Azt mondja, vannak olyan vezetők, akik a két komponensen kívül plusz hallucinogént adnak a főzetekhez, hogy az illető azt érezze, kapott valamit a pénzéért. Viszont a dokumentumfilm főszereplőjének útja lélektani értelemben nagyon hasonló ahhoz, amelyet ő is bejárt.
Raz Degan rendező 2016-os dokumentumfilmje, Az utolsó sámán (The Last Shaman) a súlyos depresszióban szenvedő fiatal férfi, James Freeman története, aki, miután szinte minden nyugati-típusú kezelés (pszichoterápia, gyógyszerek, elektrosokk) eredménytelennek bizonyul esetében, saját kezébe véve gyógyulását, az amazóniai esőerdő mélyére utazik, végső lehetőségként az ayahuascától remélve enyhülést állapotára. Több sámán által vezetett szertartást kipróbálva, nem kifejezetten pozitív tapasztalatokat megélve, végül rátalál a neki megfelelő segítőre, Pepére, a címbeli utolsó sámánra, aki vezetője lesz a négy hónapos elvonulása során, melynek végén testét jelképesen eltemetik, szellemi értelemben viszont újjászületik. A filmben James személyes története mellett dominánsan megjelenik az is, hogy mekkora ipar épült mára Peruban a pszichedelikus szerek fogyasztására, a sámánok kultúrájára, és hogyan használják ki a fejlett országokból érkezők az őslakosokat, milyen agresszíven avatkoznak be a kisközösségek mindennapi életébe. Másik nagy erénye pedig annak feltárása, milyen hatással voltak James mentális állapotára orvos szülei nevelési elvei, az akadémiai életpályával együtt járó nyomás, saját érzéseinek eltompítása és meg nem élése, illetve az önszeretet teljes hiánya. „Nem gondolom, hogy az ayahuasca megad neked bármit, ami már eleve nincs benned” – mondja az útja végén otthonába visszatérő főszereplő, aki az átélt élmények segítségével végül önmagában találja meg a kulcsot saját felépüléséhez.
– Számomra az ayahuasca fellazította azt a merev struktúrát, amiben traumatizáltként léteztem – folytatja Réka az élményei megosztását. – Úgy éreztem, hogy a korábbi terápia csak a felszínt érte el, és soha nem jutott annál mélyebbre. Ez viszont a gyökérélményben lévő érzéseket hozta fel bennem, például a szégyent, a dühöt és a haragot. A megtapasztalás egy 10-es skálán 10-es erősségű volt. Sokszor nehezemre esett elviselni, de ami utána előjött, azzal már jól lehetett dolgozni. Nekem olyan volt, mintha valami berobbant volna a tudatomba, az idegrendszerembe. Eljutott oda, ahova más módszerek nem, illetve egy egész más szintű be- és rálátáshoz, megértéshez tudott hozzásegíteni. Ideiglenesen lebontotta az énvédelmet, ugyanakkor a megélés mindeközben mégis befogadható maradt, és nem volt elárasztó.
Az első ayahuasca élménye azzal kezdődött, hogy húsz percig remegett. Szerencsére a sámán tisztában volt vele, hogy ez sokszor előjön traumatizált személyeknél. A TRE (Tension, Stress & Trauma Release Exercises, azaz a Stressz-, feszültség-, és traumaoldó gyakorlatok nevű test alapú módszer) is pont erre világít rá, hogy a trauma hatására a testben raktározódó feszültség ki tud oldódni remegés formájában. Rékánál ez mind a mai napig tapasztalható, azaz, ha valami mélyről előjön a terápiája során, akkor remegésként „kiadja” magából. Azt mondja, ez nagyon jó érzés, olyan, mintha egy jégtömbbe fagyott buborékok kiolvadnának, viszont az ennek során felszabaduló energia egyúttal vissza is térne belé.
– Végre valami képes volt áttörni azon a zsibbadtságon, amiben egészen addig éltem, eljutni a probléma alapjaihoz, és a terápia során már onnan tudtuk átdolgozni azt. Az ayahuasca szertartást követő többéves belső munka során, a két módszer együttes segítségével jutottam el végül oda, hogy „újrahuzalozódott” az idegrendszerem, és ma már Élek és Érzek. Az igazság az, hogy nagyon nehéz volt végigmenni ezen az úton, de szerintem minden traumafeldolgozás, különösen, ha az nem egyszeri trauma, hanem gyerekkorból induló traumatizációs folyamat, nehéz és fájdalmas út, viszont én azt gondolom, hogy megéri rátérni.
Réka fontosnak tartja kiemelni, hogy az elvonulások gyakorlatilag modellálnak egy jól működő, támogató közösséget, hiszen a 8-10 résztvevő mellett általában van 3-4 segítő. Jó esetben pedig interjú előzi meg a folyamatot, a lezárultával pedig utánkövetés is történik. Ez azért lényeges, mert szerinte csak a megfelelő ismeretekkel rendelkező kísérővel és megfelelő körülmények között használt szerek segíthetnek a ránk rakódott szociális minták átdolgozásában.
– Egy más jellegű „veszély”, hogy sokan ragadnak bele a folyamatos élménykeresésbe (legyen az akár pszichedelikus szer, akár bármilyen más önismereti csoport, elvonulás stb. által generált), elmulasztva az igazi lélektani munkát. Sőt, elég nagy kockázata van a spirituális bypass-nak (spirituális elhárításnak) is, amikor az egyén úgy érzi, hogy ő olyan transzcendens élményeket élt meg, hogy neki már nem kell foglalkoznia a nehéz, fájdalmas dolgokkal. Azaz a spirituális tapasztalatot arra használja, hogy e mögé „bújva” elkerülje a szembenézést az életében megoldásra váró problémákkal, feladatokkal. De ugyanilyen káros például az is, amikor valaki azt gondolja, hogy a megélt élmény hatására már meg is történt benne a változás, ugyanakkor a valóságban ugyanúgy működik tovább, és az élete problémáiért másokat tesz felelőssé.
Segítettből segítővé válni
– Én az egységérzést, illetve azt, hogy nem félek, hogy nyugalomban vagyok, hogy szerethető vagyok, amiknek a hiánya a C-PTSD-ből eredeztethető, mind a pszichedelikus szerek segítségével éltem meg életemben először – összegzi végül Réka az őt ért hatásokat. – A terápia során sikerült mindezeket integrálni és beépíteni az életembe. Ha időnként mégis elbizonytalanodom, akkor sokszor elég gondolatban felidézni egy-egy pozitív emléket, hogy átlendüljek a nehézségen. Nem kell újra és újra fogyasztani a szerből, mivel az átéltek annyira erősen megmaradtak bennem, hogy elég, ha csak rájuk gondolok. Valahogy úgy mondanám, hogy olyan, mintha a megéléskor nyílt volna egy kis „időablak” a tudatomban, és a pszichedelikus élmény ott hat, oda került, ahol a traumatikus élmény is elraktározódott, és ennek nagyon erős korrekciós hatása van.
Úgy gondolja, először mindig az alapján kell értelmezni a pszichedelikus megtapasztalást, hogy az adott személy keretrendszerében mit jelent ez a saját maga számára. Ő segítőként ezért kifejezetten arra törekszik, hogy mindenekelőtt megismerje az egyén élettörténetét, ennek a kontextusában segítsen számára megérteni az átélteket, de fontos rálátni arra a szimbólumrendszerre, esetleg kozmológiára is, ami egy ilyen élményvilágban megjelenhet.
– Sokan ott adják fel, hogy szembenézzenek azzal, honnan jöttek, és hogy esetleg évek munkájába fog kerülni, mire átdolgozzák ezeket a mintákat magukban. Ahhoz kell a segítő kapcsolat, hogy a megszerzett tapasztalatok az illető viselkedésének, gondolkodásának, értékrendszerének szerves részévé válhassanak.
Réka nem aktív szerhasználókkal dolgozik, hanem olyanokkal, akiknek volt valamilyen pszichedelikus élményük, és nem tudnak vele mit kezdeni, nehezükre esik azt feldolgozni. Azonban gyakran kérnek tőle tanácsot más szakemberek is, hogy a hasonlókon keresztülment klienseiknek körültekintőbb támogatást tudjanak nyújtani. Hivatása mára az identitása szerves részévé vált, és úgy gondolja, hogy mindazok a tapasztalatok, amiket ő szerzett a szertartásokon és az ezeket kiegészítő terápiákon, az a tudás, amire ezen az úton szert tett, másoknak is segítségére válhat.
Beszélgetésünk végén kihangsúlyozza, hogy senkinek sem propagálja a pszichoaktív szerek használatát a traumafeldolgozáshoz. Viszont úgy véli, fontos tudni, hogy megfelelő set/settingben használva, majd az élményeket integrálva, feldolgozva ezek is módszerként lehetnek használatosak egy terápiás eszköztárban. Egyre több klinikai bizonyíték van ugyanis ezen szerek pozitív hatásaira, nem csak a korábban már említett PTSD, C-PTSD feldolgozásban, a súlyos függőségek kezelésében, vagy a depresszió legyőzésében, de az életvégi szorongás oldásában, kapcsolati nehézségek esetében és az önismeret területén is.
A bejegyzésben felhasznált szakirodalom:
- Bokor Petra: Takiwasi: A dalok háza. Drogrehabilitáció a perui őserdőben. Psychologia Hungarica Caroliensis. 2015/2., 7-16. p.
- Frecska Ede, Bokor Petra, Andrássy Gábor, Kovács Attila: Az ayahuasca pszichiátriai felhasználásának lehetőségei. Neuropsychopharmacologia Hungarica. 2016/2., 79-86. p.
Fotó: Pexels
