A mindennapok során azt tapasztalom, hogy még mindig kevesen gondolkodnak el azon, mekkora hatással lehet a felnőtt életükre az, hogy szenvedélybetegek szülők gyerekeként nőttek fel. Írhatnám azt is, hogy egy függő családban, merthogy ezekben a családokban mindenkinek megvan a maga szerepe a nemzedékről nemzedékre továbböröklődő minták újrajátszásában.
A gyermek beleszületik egy olyan mikroközösségbe, melynek fő működési elve a függőség
akadálytalan folytatásának lehetővé tétele, illetve annak eltitkolása a külvilág számára. Lehet, hogy ő maga sosem lesz semmilyen szer, vagy tevékenység rabja, mégis, amit örökül kap, az egy szűkös eszközkészlet, amelyben azok a megoldási stratégiák kapnak helyet, amiket a függő és a függőkkel együtt élő családtagok alkalmaznak problémák esetén. A sémák pedig olyan alattomosan nyomják rá a bélyegüket a mindennapokra, hogy mire a sorminta keserves monotóniája feltűnne, már eltelt egy egész élet.
Ha akár egyszer is elgondolkoztál már azon, hogy vajon az életedben jelentkező (párkapcsolati, munkahelyi, életvezetési stb.) problémáid összefügghetnek-e azzal, hogy honnan jössz, hol és milyen közegben nőttél fel, kik vettek körül és milyen útmutatást kaptál vagy nem kaptál ezektől az emberektől, akkor már érdemes lehet elolvasnod néhány bejegyzést ezen az oldalon, ahol nemcsak a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekei, de a diszfunkcionálisan működő családokba születettek is új támpontokra lelhetnek, ami által más perspektívából tudnak személyes történetükre tekinteni.
Saját példámból tudom, hogy milyen felszabadító tud lenni, ha az ember végre megnevezheti magát
a problémát, ha kimondja és felvállalja, hogy egy ilyen családból jön, ahol a bűntudat és a szégyen, a túlzott felelősségvállalás és az elhagyatottság alapvető érzéseknek számítanak.
Úgy vélem, hogy azt a fajta támogatást és útmutatást, amit gyermekkorukban nem kaptunk meg, megadhatjuk magunknak. Sosincs késő a tanulásra és az önismeret fejlesztésére, amelyek segítségével közelebb kerülhetünk ahhoz az emberhez, aki ma lehetnénk, ha nem kellett volna a saját szülőnk, nagyszülőnk, nemegyszer testvérünk szülőjévé válni.
Természetesen a múltunkon nem változtathatunk, de mi még tudunk változni, és ez a legfontosabb lépés, hogy megtörhessük a szenvedélybetegség ördögi körét, és az utánunk jövő generációnak már ne azt a családi terhet hagyjuk örökül, amit mi cipelünk mázsás súlyként magunkkal.
Sós Eszter
Itt elérhetsz: eszter@megtortkor.hu