Őszi irodalomterápiás csoport szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeinek
2025. szeptember 9-től ismét Új Fejezet önismereti irodalomterápiás csoport indul szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekei számára.
A szenvedélybeteg szülő elvesztését követő gyászfeldolgozás lehetőségei
„Az összetett gyászfolyamatot, amit a szenvedélybeteg családban való felnövés indukál, hatalmas önismereti munka kibogozni” – mondta dr. Mucsi Georgina, a 2023 őszén zajlott, szenvedélybeteg szülők gyermekeinek veszteségeit vizsgáló kutatást végző csoport egyik tagja, aki munkatársaival május 15-én, Szegeden számolt be tapasztalataikról.
Kapcsolataink Tükre – Irodalomterápiás délután szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekei számára
Az EGyHét programsorozat keretében, 2024. október 13-án, 14:00-től 18:00 óráig nyitott irodalomterápiás önismereti csoportalkalomra kerül sor a vezetésemmel. A lehetőséget ajánlom mindazok figyelmébe, akik érdeklődnek az irodalomterápia iránt, foglalkoznának a szenvedélybeteg szülők témájával, de nem tudnak elköteleződni egy hosszabb csoportfolyamat idejére.
Elfeledett Gyerekek irodalmi est
A 2024. október 11-18. között szervezett EGyHét programsorozat nyitóeseménye egy felolvasással egybekötött irodalmi est lesz, ahol szenvedélybeteg szülők gyermekeiről szóló művek szerzőivel beszélgetünk.
Új Fejezet – Irodalomterápiás önismereti csoport szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeinek
2024. szeptember 24-től tízalkalmas irodalomterápiás önismereti csoport indul a vezetésemmel szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekei számára, kéthetente keddenként, 18:00-tól 20:00 óráig, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kék Golyó utcai Fogadójában.
Irodalomterápiás önismereti csoport szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeinek
Megtört Kör néven 2024. január 11-től hétalkalmas, ingyenes irodalomterápiás csoportot indítok szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekei számára, kéthetente csütörtökönként, 18:00-tól 20:00 óráig.
Megvigasztalni egy visszhangot
A tabu kérgét érdemes lenne megrepeszteni – ez a gondolat hívta életre a szervezők részéről hat évvel ezelőtt az első EGY konferenciát a szenvedélybeteg szülők Elfeledett Gyermekeiért. A statisztikák négyszázezer érintettről beszélnek idehaza, és hogy ez a szám csökkent-e 2018 óta, arról Frankó Andrásnak és Kormos Piroskának, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálat munkatársainak sincs pontos információja. Az egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő rendezvény sikeressége véleményük szerint más léptékben mérhető: ha a háborgó tengert nem is tudják lecsillapítani, de egy hajót útnak tudnak rajta indítani, ami biztonságosan partot érhet.
A felépülés útjai
Október 12-én Békési Tímea és Ferenczi Borbála műsorvezetők beszélgettek Forgács Nóra Kingával és velem a Rádió Bézs stúdiójában a szenvedélybeteg családban nevelkedett, immár felnőtt gyerekek személyes nehézségeiről, megküzdési lehetőségeiről és gyógyulásáról. „Egy negatív történet is lerak olyan követ, amin meg tudsz állni” – idéztem a műsorban a kedvenc mondatomat egy Tompa Andreával készült interjúból, és most ezzel ajánlom meghallgatásra a beszélgetést is.
Könyvek, amik segítettek jobban megérteni a családom és saját magam működését, 2. rész – Janet Geringer Woititz: Alkoholbetegek felnőtt gyermekei
1983-ban, majd kibővítve 1990-ben jelent meg az amerikai pszichológusnő Adult Children of Alcoholics című könyve, amely magyar fordításban 2002 óta olvasható. Bolti forgalomban beszerezni már képtelenség, és a könyvtárak polcain is gyakorlatilag fellelhetetlen, azonban szerencsére pár célzott netes kattintás után bárki elolvashatja. A szerző az általa vezetett segítő csoportok tapasztalatait összegezve mutatja be azokat a tulajdonságokat, amelyek fokozottan jellemzőek lehetnek az alkoholbetegek felnőtt gyerekeire, illetve olyan problémákat, amelyekkel rendellenes működésű családok tagjaként nagyobb eséllyel kell szembenézniük. Ez volt a száraz bevezető. Innentől pedig jön a nyomokban kényelmetlen önvallomást is tartalmazó személyes olvasmányélmény.
Otthon és otthonosság
Sokáig élt bennem egy idea arról, hogy mindenkinek kell lennie egy olyan védőburkának, mint a gyufáknak a méretre szabott skatulya, ahová szépen betagozódnak egymás mellé, és hasonlóságuk okán immár egységet alkotnak, uniformizáltságuk tudatában egyöntetűen és egyhangúan boldogok. Most már egyre inkább azt gondolom, nem a hely a fontos, és még csak nem is a társak, akikkel úgy hiszed önként, de voltaképpen kényszerűségből össze vagy zárva ugyanabba a dobozba.