Ferenczi Borbála, Forgács Nóra Kinga, a blog szerzője és Békési Tímea a Rádió Bézs stúdiójában
Ferenczi Borbála, Forgács Nóra Kinga, a blog szerzője és Békési Tímea a Rádió Bézs stúdiójában

A felépülés útjai

Október 12-én Békési Tímea és Ferenczi Borbála műsorvezetők beszélgettek Forgács Nóra Kingával és velem a Rádió Bézs stúdiójában a szenvedélybeteg családban nevelkedett, immár felnőtt gyerekek személyes nehézségeiről, megküzdési lehetőségeiről és gyógyulásáról. „Egy negatív történet is lerak olyan követ, amin meg tudsz állni” – idéztem a műsorban a kedvenc mondatomat egy Tompa Andreával készült interjúból, és most ezzel ajánlom meghallgatásra a beszélgetést is.
0 Megosztás
0
0
0

A kiinduló témánk alapvetően az volt, hogy milyen hatással van az életünkre szüleink függősége, de ennek kapcsán aztán szót ejtettünk többek között a gyászról, a harag érzéséről, felismerésekről és megtorpanásokról, a nőiség megéléséről, kötődési nehézségekről, párkapcsolati problémákról, részemről persze az irodalomterápiáról, mint személyiségfejlesztő és önismeretet támogató módszerről, illetve, ahogy Tímea fogalmazott, voltaképpen arról, hogyan lehet a mindig valakinek a valakijéből valakivé válni.

A felépülés útjai című műsor 2023. október 12-i adása meghallgatható a műsor archívumában: https://www.radiobezs.hu/a-felepules-utjai-bekesi-timea/

0 Megosztás
Ez is érdekelhet
Békési Tímea és Dr. Kassai Szilvia

„A hiányainkkal együtt is megélhetjük teljesnek az életünket” – beszélgetés Békési Tímeával és Dr. Kassai Szilviával

Többek vagyunk, mint a traumáink – olvasható a nemrég megjelent Újraépített életek – Történetek szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeiről című könyv ajánlójában. Érintettként akár mantraként is tekinthetünk erre a mondatra, mely remekül összefoglalja a szerzők törekvését. A kötetben megosztott információk és történetek mind arra ösztönöznek, hogy nézzünk rá tágabb perspektívából az életünkre, lássuk meg, mit kaptunk örökül a diszfunkcionálisan működő családunktól, majd a saját sorsunkért felelősséget vállalva tegyünk a jelenben önmagunkért, hogy jobb döntéseket hozhassunk, mint a szüleink.
Könyvek a mindfulness gyakorlásához

Lehetünk önmagunk motivációs trénerei

A címbéli mondat útravalóként hangzott el az általam is elvégzett, nyolc alkalmas mindfulness alapú kognitív terápia tréning záróalkalmán, melyet Dr. Schmidt Judit pszichiáter szakorvos, mindfulness tanár tartott másodmagával. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mit adhat ez a módszer a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeinek, ám szerettem volna a szakembert is megkérdezni arról, milyen tapasztalatai vannak a mindfulness felhasználhatóságát, pozitívumait, illetve elsajátításának korlátait illetően.
Kormos Piroska és Frankó András a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadójában

Sorstársakra találva

Apa, anya pia – három szó, ami így egymás mellé leírva sokak számára egy fájdalmas gyermekkor, egy egész életre kiható trauma jelentésével bír. Ez a három szó egyben egy könyv és egy ehhez szorosan kapcsolódó segítő csoport elnevezése is, melyeket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata hívott életre, azzal a céllal, hogy szenvedélybeteg szülők immár felnőtt gyerekei számára mankót kínáljanak a feldolgozáshoz és a felépüléshez vezető úton.