gyász

Kipakolom anyám lakását, egykori közös otthonunkat. Zsákokba rakom a ruháit, kiválogatom a különböző méretű dobozokba rejtett tárgyakat, magamban közben folyamatosan ütköztetve kettőnk álláspontját az értékes és értéktelen dolgokról. Röntgenfelvételek, orvosi leletek, képeslapok, zálogcédulák, befizetett és befizetetlen csekkek halmai közül tűnik elő egy sebtében, papírfecnire odafirkantott üzenet: „Boltba mentem, fél óra múlva itthon vagyok.” Ezt az ígéretet akkor sem sikerült betartani, többé meg már nem is lehet. Mégis, más érzés elolvasni most úgy, hogy nincs benne az aggodalommal teli várakozás lehetősége se.