Irodalomterápiás workshop gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagoknak

Irodalomterápiás workshop gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagoknak

Az elmúlt hét folyamán két gyermekvédelmi éves jelzőrendszeri tanácskozásra is meghívást kapott az MMSZ Fogadó, hogy a szenvedélybeteg szülők és gyermekeik helyzetéről tartson előadást, illetve szakmai műhelyeket. Csütörtökön a Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központban ennek keretében többek között egy érzékenyítő, saját élményű irodalomterápiás workshopon vehettek részt az érdeklődők, ahol olyan eszközöket mutathattam be számukra, amelyek a szenvedélybetegségben érintett családok gyermekeivel végzett segítői munkában használhatóak.
Új Fejezet irodalomterápiás önismereti csoport szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeinek

Februárban indul a második Új Fejezet irodalomterápiás csoport szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeinek

A tavaly szeptemberben kezdődött csoport lezárását követően ismét kezdetét veszi egy: 2025. február 11-től tíz alkalommal találkozunk majd a résztvevőkkel, hogy az irodalomterápia eszközeivel közösen járjuk körül, milyen terheket hordozhatnak magukkal a függő szülők gyerekei, miként tudnak más perspektívából tekinteni személyes történetükre, és mi minden segítheti őket abban, hogy megtörhessék a szenvedélybetegség okozta problémák körforgását.