Az eseményről a Máltai Szeretetszolgálat holnapján Király Eszter számolt be. Az alábbi részletek az ő írásából származnak:
„A Máltai Szeretetszolgálat október 11-18. között tartja EGY7 című programsorozatát a szenvedélybeteg szülők Elfeledett Gyermekeiért, hogy többé ne legyenek elfeledettek. Az egyhetes programot megnyitó irodalmi esten kortárs írók, költők, mentálhigiénés szakemberek mentálisan sérülékeny családokat tematizáló alkotásait hallhatta a közönség október 11-én a Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti központjában.
Az irodalmi est moderátora Sós Eszter irodalomterapeuta, vendégei Elekes Dóra író, műfordító, Fábián Gábor színművész, író-rendező, Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus, Kolozsi László forgatókönyvíró, író, Szabó Borbála író-drámaíró és Terék Anna költő, tanácsadó szakpszichológus voltak. A felolvasásokat rövid eszmecserék, tapasztalatmegosztások követték: a szerzők mindannyian bevallottan saját élményeik alapján írt műveket hoztak az alkalomra, így a beszélgetés a sebzett gyermekkorban szerzett fájdalmas élmények kimondhatóságáról, valamint az írás és a lelki felépülés kapcsolatáról szólt.
Terék Anna klinikai szakpszichológus, költő a Fekete hó című művének részletét olvasta fel. Ez a vers a Háttal a napnak című kötetből való, amelyben a szerző édesapja alkoholizmusát, a délszláv háború okozta sebzettséget, a bántalmazó kapcsolatban való létet és a belső üresség tapasztalatát írja meg. A költő szerint az írás a tudatosításban, önmagunk megértésében segíthet, de nem minden gyógyító írás művészet, nem minden szöveg való közönség elé – csak azt lehet „az olvasó iránt felelősséget vállalva” megjelentetni, amelyet a szerző megfelelően „megdolgozott” lelki és alkotói értelemben is. Ehhez csatlakozva Szabó Borbála megjegyezte: a szépíró „ráírja” a művét a saját életére, és ha a műnek erős önálló hatása, működése van, egy idő után akár nehézséget is okozhat a szerzőnek az önmaga előtti őszinteség – hogyan is történtek a dolgok az ő életében valójában?
Kolozsi László forgatókönyvíró egy még nem publikált írása részletét hozta az alkalomra, ő egy alkoholbeteg és folyton tartozásokat felhalmozó anya alakját rajzolta meg szövegében. Az elbeszélésből az a különbség is kirajzolódik, hogy a rendezetlen életű anya mennyire más képet mutat a külvilág, mint a fia felé, vagy a pillanat, amikor a fiú képes kimondani olyan mondatokat, hogy „nem akarom látni, hogy szégyelled magad, én szeretni akarlak”, vagy „Az ő adóssága nem az én adósságom”. Kolozsi László elmondta, hogy bár szerinte az írás nem traumafeldolgozás, az író mégis saját élményanyagból is dolgozik. Fölvetette azt a dilemmát is, hogy vajon a személyes traumákból minek kell megjelennie, vajon etikus-e „pénzzé tenni” a publikálással bizonyos életeseményeket.
Végül Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus, a Láthatatlan árvák című könyv társszerzője és a Megsebzett gyermekkor című könyv szerzője egy szívszorító-humoros írását adta elő arról, milyen „előnyöket” szerez az a gyermek, aki függő vagy másként ártalmas családi légkörben nevelkedik: önmagát semmibe veszi, állandó szégyent érez, nem gondoskodik magáról, nem védi meg magát, teljesítménykényszeressé válhat stb. A „Szerintem AAP lenni jó, csak rossz a marketingje…” című szöveg fájdalmas, de pontos képet ad arról, mi mindennel küzdenek a sebzett gyermekkor terheit cipelő emberek. Arra a felvetődő kérdésre, hogy milyen erőre tesznek szert mégis azok, akik hasonló megpróbáltatásokon mennek át gyermekként, Hoffman Kata azt mondta: „Létezik poszttraumás növekedés, de ezeket, amiket mi itt felolvastunk, amiket átéltünk, egyetlen gyereknek sem volna szabad átélnie.”
Az irodalmi esttel párhuzamosan Jásdi Juli grafikus munkáiból nyílt kiállítás az épületben. Diplomamunkája, a Tintaló, egy közösségi alkotás, amely függők hozzátartozóinak szól, anonim történeteket rejt, és célja, hogy vizuális eszközökkel érzékenyítse a közönséget az alkoholizmusról.”
A teljes cikk elérhető itt.
