Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus Szenvedélybetegségek családi jellemzői című prezentációját annak a kérdések a megválaszolásával kezdte, hogy valóban öröklődik-e a függőség. A kutatások alapján fele-fele arányban játszik szerepet a szenvedélybetegség kialakulásában a genetika és a környezeti tényezők. Azonban nincs kifejezetten egy felelőssé tehető gén, hangsúlyozta, sokkal inkább egy általános sérülékenységre való hajlam, melyet valóban örökül kaphatunk a felmenőinktől. A szülők táplálkozása, nevelési stílusa éppúgy hatással lehet a gyermekük függőségének kialakulására, mint a direkt szerhasználatuk, ám az egyik legjelentősebb epigenetikai tényező maga a trauma, amely a szenvedélybetegek családjában akár halmozottan is kimutatható.
Az emberek 60-80 százaléka átél valamilyen traumát az életében, és ez természetesen nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy ennek következtében szenvedélybetegek lesznek. A függőségre hajlamos személyek különbözősége a trauma feldolgozási módjánál érhető tetten. Az átélt trauma ugyanis a szervezetben megnövekedett kortizol termelődést eredményez, amely magasabb stressz szintet, de egyben magasabb izgalmi állapotot is kialakíthat, és ez a „drogkereső” magatartás alapja lehet. Egy trauma megélése egyben fejlődéssel is járhat, ezt nevezzük poszttraumás növekedésnek. A szenvedélybetegekre azonban nem ez a jellemző, hanem inkább az, hogy a PTSD, azaz a poszttraumás stressz zavar és az addikciók esetükben mintegy körforgásszerűen gyakorolnak hatást egymásra: a traumatikus emléknyomok által kiváltott szorongás addiktív magatartást eredményez, amely aztán tovább erősíti magát a szorongást. Éppen ezért szerinte a szenvedélybetegeknek a segítését egy traumaszűréssel kellene kezdeni, és először ezt oldani, amire vannak ma már nagyon jó módszerek, például az EMDR (azaz Eye Movement Desensitization and Reprocessing, a szemmozgásokkal történő feszültségcsökkentést és újrafeldolgozást segítő terápia).
Dr. Szécsi Judit, szociális munkás, adjunktus, az ELTE TáTK oktatója a hozzátartozók irányába terelte az előadását, amelyben azt mutatta be, hogy a szenvedélybeteg szülők gyermekei a szociális és gyermekvédelmi intézményekben hogyan, milyen minőségben jelennek meg, és miként lehet rajtuk segíteni szakemberként. Mindemellett azonban arra is nagy hangsúlyt helyezett, hogy a lehetséges segítői csapdákra felhívja a figyelmet. A feldolgozatlan érintettség miatt ugyanis „játszmák” részesésévé válhat a szociális szakember, illetve kiégés is lehet a következménye a nem megfelelő eredményességgel végzett munkának. Ezért nem győzte hangsúlyozni a tudatosság, az akár terápiás segítséggel végzett önismeret, a folyamatos továbbképzés és rendszeres szupervízió jelentőségét a segítő tevékenységet végzők körében.
Ehhez kapcsolódóan sajátélményű tapasztalatot is hallhattunk dr. Marjai Kamilla addiktológiai konzultánstól, aki a sebzett gyógyítók szemszögéből tárta fel, milyen rögös is lehet a segítővé válás útja azok számára, akik valamilyen problémában maguk is érintettek. Ám, hogy mennyire nem kirívó eset, hogy a személyes élmény motiváló tényezőként hat a pályaválasztásra, arra már csak az az általa bemutatott adat is rávilágít, hogy saját bevallásuk szerint a terapeuták felét saját problémáik meghaladása, megoldása vezeti szakmájuk irányába, és a lelki tanácsadók több mint hetven százalékának hivatásválasztásában jelen van a sebzettség. Újra és újra felmerül kérdésként, hogy ki tudja hatékonyabban segíteni a szenvedélybeteget, ám szerinte ez a felvetés így értelmetlen, mivel a segítők éppen az eltérő háttér miatt tudnak jelen lenni és segíteni a felépülés egy-egy szakaszában. A saját élményű segítő, vagy tapasztalati szakértő, akinél ott van a személyes élmény magva, egyfajta hidat képezhet az ellátás egyes területei között. Manapság pedig egyre több felépülő függő érzi úgy, hogy maga is tehet a sorstársaiért, és vesz részt képzéseken, hogy így segítővé átminősülve ne csak saját gyógyulását, de a társadalmi változást is erősítse.
Kovács András Péter humorista megindító nyíltsággal osztotta meg a jelenlévőkkel a személyes történetét, amelyben a transzgenerációs hatások szomorú hatásai a viccel, derűvel kerültek ellenpontozásra életében, s vezettek végül számára a stand-up műfajának megtalálásához. Felviszi a színpadra, ami bántja, mesélte, a közönség pedig nevet rajta estéről estére, ezáltal pedig végül ő is tud rajta nevetni. Ez nem mindig könnyű, tette hozzá, de végső soron rendkívül gyógyító és egyben felszabadító erejű.
Ha valaki nem az elsősorban szakembereknek szóló kiscsoportos workshopokon vett részt, ahol új módszertani kiadványokkal, ezek gyakorlati alkalmazásával, illetve különböző segítő technikákkal lehetett megismerkedni, akkor két izgalmas kerekasztal-beszélgetést hallgathatott végig, amelyek nemrég megjelent kötetek kapcsán szerveződtek.
A Láthatatlan árvák című könyv a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiadásában jelent meg, méghozzá éppen néhány nappal a konferencia előtt. A szépirodalmi szövegeket szakirodalmi kitekintéssel kiegészítő kiadvány ötletgazdája, és egyben egyik szerzője, Hoffmann Katalin klinikai szakpszichológus szerzőtársaival, Elekes Dórával, Mattik Dorával, illetve Frankó András családterapeutával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának vezetőjével együtt válaszolt Tokai Márta addiktológiai konzultáns, újságíró kérdéseire. A kötetben találhatóak már korábban máshol megjelent írások, egy kisfilmként és színházi előadásként is megvalósult fogatókönyv részletei, továbbá eddig asztalfiókban heverő alkotások. A közös bennük az, hogy a szenvedélybeteg szülők gyermekeinek élethelyzetét, mindennapi problémáit érzékenyen mutatják be, lehetőséget biztosítva ezáltal egyrészt arra, hogy az érintettek magukra ismerhessenek, és megtegyék az elő lépést a feldolgozás felé, másrészt a szakemberek számára is segítséget nyújtsanak a probléma mélyebb megismerésében, a téma tabusításának feloldásban.
„Egy ilyen családban felnőni egy életprogram, aminek e könyv szerzői érzik a súlyát” – mondta Hoffmann Katalin, aki a jelenlévő beszélgetőtársakkal egyetemben kihangsúlyozta, hogy nem tudja az ember felmérni igazán, mit veszített és mit nyert azáltal, hogy ilyen környezetben nőtt fel, hiszen nincsen összehasonlítása alapja. „Sok élménytől eltekintenék, de mindezek ellenére hálás vagyok azért, hogy ők voltak a szüleim, hiszen attól vagyok az az ember, aki most itt ül, amiket átéltem.”
Békési Tímea addiktológiai konzultáns, etnográfus, képzésben lévő családi tanácsadó, gyászkísérő és meseterapeuta egyrészt moderátorként, másrészt maga is az Újraépített életek című könyv szerzőjeként volt jelen azon a beszélgetésen, amely az Anyu megette a Holdat és a Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban kiadványok íróival, Hansjürgens Anna Mária klinikai szakpszichológussal, Vermes Judittal, továbbá Dr. F. Lassú Zsuzsa pszichológussal, valamint a Víziló a nappaliban és Az élet gyermeke kötetek fordítójával, Piispanen Katival zajlott. Utóbbi két mű egyazon író tollából, a finn Tommy Hellstennéből származik, akinek hazájában nemrég jelent meg harmincadik könyve. Ezek között az első volt a szenvedélybetegek családtagjainak szóló, az együttfüggés fogalmát középpontba helyező segítő könyv, a Víziló a nappaliban, amelynek népszerűségét egyrészt jól jelzi, hogy jelenleg éppen a negyvenedik kiadásánál tart, másrészt az, hogy gyakorlati példákkal kiegészült folytatása is készült, Az élet gyermeke címmel. A fordító szerint, habár a köztudatban már jelen van az elefánt és dinoszaurusz is, mint a ki nem mondott szenvedélybetegség szimbólumai, a vízilovat ő sokkal találóbbnak érzi, mivel a hím egyedek hajlamosak saját területüket nagy sugarú körben megjelölni, és a függő pont így „szórja szét” a családban ezt a problémát.
A mentális betegségekkel küzdő felnőttek gyermekeinek és az őket segítőknek készült Anyu megette a Holdat az általános iskolás korosztály szemszögéből mesél olyan pszichés problémákról, mint például a pánikbetegség, a bulimia, a skizofrénia vagy a depresszió. Minden történetben a gyermek nézőpontját ismerjük meg a szüleiről, és minden esetben a megoldás módja, a segítség lehetőségei is megjelennek a történetek végén, sőt, egy-egy rövid leírás is található az érintett betegségekről, melyeket a kisiskolások is könnyedén megérthetnek. Emellett azonban arról is hiteles tájékoztatást kaphat egy segítő, hogy az egyes mentális betegségek hogyan hatnak a gyerekekre. Szintén a szakmai kiadványok táborát erősíti a Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban, mely több mint tíz éve jelent meg először, és új, kifejezetten a szenvedélybeteg szülők gyermekeinek problémáit érintő fejezetekkel kibővítve adták ki újra a tavalyi évben.
A tárgyalt kötetek igazából jó kiegészítői egymásnak, hiszen mindegyikkel a rezílienciát, a lelki ellenállóképességet lehet növelni. Szociális szakemberként, pedagógusként, szülőként is hasznos olvasmányok, mivel segítséget nyújtanak abban, hogyan lehet valaki jó támasza a különböző életkorú gyerekeknek. Ahogy a jelenlévők elmondták, ha az ember másokon szeretne segíteni, akkor először meg kell ismernie, hogy ő hogyan működik. Habár a segítő képzéseknek része az önismeret, de a mentálhigiénés alapismeretek megszerzésére már egészen fiatal kortól nagy szüksége lenne mindenkinek, a lelki, érzelmi egészség elérése szempontjából. Ehhez is hasznos támpontokat adhatnak a konferencián bemutatott kiadványok.
A 2022. október 11-én elhangzott előadások sorra válnak elérhetővé a konferencia YouTube csatornáján, feliratozva.
