A kodependencia jellemzői
A kodependenciát a közkeletű társfüggőség helyett találóbb együttfüggésnek nevezni, mivel két függő van jelen a kapcsolatban: a szenvedélybeteg és a társa, akinek a „problémás” másik fél a voltaképpeni „szere”. Fontos már az elején hangsúlyozni, hogy a kodependenciát enyhébb formájában még nem tekinthetjük betegségnek, mivel a stresszel való megküzdésként, szituatív módon, bármely egészséges embernél előfordulhat élete során rövidebb ideig. Súlyosabb esetekben azonban egy kényszeres, kontrollvesztő, destruktív, elhúzódó és ismétlődő viselkedési mintázatról beszélünk, amelynek kritériuma, hogy a sok szenvedéssel járó, diszharmonikus kapcsolódási mód tartósan fennálljon (legalább egy éve).
Mi jellemezheti a kodependenciában érintett személyeket? Az érzelmek elfojtása; az egészséges önálló világ hiánya; a fokozott függőségi igény; a szégyen, a harag és a bűntudat; a tagadás; a manipulatív viselkedés és a játszmák; az „áldozatiság” érzése; a mély bizalmatlanság; a személyes határok gyengesége; a sérült intimitás; szexuális diszfunkció, továbbá társuló fizikai és mentális zavarok mind jelen lehetnek életükben, működési módjukban, személyiségükben.
Önértékelésük gyakran labilis, bizonytalan vagy negatív. Mértéktelenül és sokszor kritikátlanul gondoskodnak, vagy kényszeresen irányítanak. A másik személyért túlzott felelősséget vállalnak, úgy érzik, nekik kell megoldaniuk az ő problémáját, azzal, hogy elég nagy áldozatot hoznak érte, ám ezzel voltaképpen gyerekként kezelik, fölmentik saját felelőssége alól. A megélésük általában az, hogy mindez erősíti őket, ám eközben igazából súlyosan elhanyagolják magukat.
Leggyakrabban az alábbi viszonyulásokban jelenhet meg: szülő-felnőtt gyerek, segítő-kliens kapcsolatokban, továbbá párkapcsolatban, de akár más pozíciókban is, például testvérek, barátok között, és a munka területén. A kodependencia kialakulásában fontos tényezők lehetnek a származási családban megélt problémák, az ott tapasztalt kapcsolati mód, a bizonytalan kötődés. Voltaképpen az innen hozott sérülés kapcsán szerzett hiányok tudattalan betöltésére irányuló viselkedés.
A gyermekkori szerepek hatása
A kodependencia problémája a családban leggyakrabban egy szenvedélybeteg apa és a hozzá túlzó módon kötődő anya viszonyában jelenik meg, ahol utóbbi kényszeresen próbál gondoskodni és irányítani. A gyermek ezt a mintát könnyen magáévá teszi, és később megjelenik felnőttkori kapcsolataiban is. Általában egy gyereket érint, akkor is, ha több testvér van, és gyakrabban a lányokat, melynek okai lehetnek a nőkkel kapcsolatos tradíciók, feladataikkal összefüggő irreális elvárások, illetve hátrányosabb gazdasági, társadalmi státuszuk.
A bármilyen oknál fogva, például mentális probléma vagy szenvedélybetegség miatt diszfunkcionális módon működő családokban a gyerekek négy szerepet vehetnek fel tudattalanul annak érdekében, hogy alkalmazkodjanak a körülményekhez és megvédjék magukat, mintegy túlélési stratégiájuk részeként.
A Hősök azok, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, rendszerint jó tanulók, később szép karriert építenek, büszkének lehet rájuk lenni, és tanúsítják, hogy a család voltaképpen jól működik. Azonban idejekorán nem életkorukhoz mért felelősséget vállalnak és feladatokat végeznek (pl. kórházba járás, testvérekről való gondoskodás), átveszik a szülői szerepet, koraérettek. Emiatt kivonják magukat olyan dolgokból, melyek később hiányként lehetnek jelen életükben. Az ára lehet mindennek gyerekkoruktól fogva szorongás, feszültség, alvászavar, illetve probléma a kortárs kapcsolatok terén. Ez az identitás pedig beépül a személyiségükbe: mindig hősnek kell lenni! Így lesznek jelen későbbi kapcsolataiban is pl. párként, szülőként vagy segítőként.
A Fekete bárány esetében különösen fontos a temperamentum, azaz, hogy milyen az alap személyisége a gyereknek. A deviáns viselkedés következtében kialakulhat nála korai szerhasználat, szexualitás és terhesség. Magára irányítja a figyelmet, azaz nem az addikció lesz a középpontban, ezáltal összekovácsolja a családot, mivel a széthullás esélyét csökkenti, ha ő lesz a felelős a problémákért, nem a szülő(k).
Az Elveszett gyermek szinte láthatatlan, nincs vele gond, „megoldja az életét”, sok mindenről lemond, gondolván, hogy a családban „úgysincs erre energia”, és feláldozza az igényeit. Később hajlamossá válhat alávetett szerepben jelen lenni a párkapcsolataiban vagy a munkában, de jellemző lehet rá a magányosság is.
A Bohóc vidám, jópofa, kedves, extrovertált, nevettet és szórakoztat, ezzel másokból azt a gondolatot előhívva, hogy „egy ilyen gyerek nem jöhet rossz helyről”. Ráérez a család belső szükségletére, de egy nagyfokú elfojtás, hiány keletkezhet benne.
Egy gyerek több szerepet is felvehet, és ha valamelyik testvér kirepül a családi fészekből, akkor egy másik akár át is veheti a szerepét, mivel a családi rendszer egyensúlyra törekszik. A kodependens működésre tehát a gyerekkorban tudattalanul felvett szerepek is hajlamosítanak, leginkább a Hősé, és később erősen befolyásolhatják már magát a párválasztást is.
A diszfunkcionálisan működő családban felnövő gyerek ahhoz van hozzászokva, hogy a másikért felelősséget kell vállalni, ehhez pedig egy olyan személy kell, aki valamilyen értelemben segítségre szorul. Egy autonóm személyiség ebbe nem fér bele, hiszen akkor az érintett ebben a kapcsolatban nem tudna magával mit kezdeni, mivel eddig mindig valaki mást gyámolított, mentett meg. Az egészséges, érett személy célja egy párkapcsolatban, hogy közösen éljen meg a másikkal valamit, ami mindkettőjüknek jó. A kodependensnek viszont a problémás másikra van szüksége, a vele való kényszeres foglalkozásra, ezért is találhatja meg egy segítségre szoruló párban az ideális másik felet.
Kodependencia a párkapcsolatokban
Gyakran jelen van a szimbiotikus egybeolvadásra való igény az érintettek részéről, amely megjelenhet egy intenzív, szenvedélyes szerelem formájában, amelyről az illető hajlamos olyanokat mondani, hogy „soha nem érzett még ilyet”, és hogy a párjával „egymásnak lettek teremtve”. Pedig általában még nem is telik el annyi idő a kapcsolatban, hogy mindezt reálisan felmérhette volna, de nagyon hamar kivetítődnek azok az elvárások a másikra, amelyekre a kodependens valójában vágyik. Kívülről úgy tűnhet, mintha egy ilyen kapcsolatban a felek már a kezdetekkor megéreznék a megmentő és a megmentésre szoruló egymásrautaltságát. Ez azonban egy sérült intimitás, hiszen ezek a nagy érzelmek nem pattannak ki feltétlenül azonnal két ember között, hanem fokozatosan szövődnek. A lélektani történésekért meg kell küzdeni, a felek együttműködése kell hozzá. Ha azonban ez gyorsan történik, annak is van egyfajta énvédő mechanizmusa, hiszen így kezdetben nincs ideje megjelennie a szorongásnak.
A kodependens azt éli meg, hogy megtalálta az igazit, akivel még egymás gondolatait is kitalálják, és ha az idillinek tűnő kapcsolatban ennek ellentmondó dolgok kezdenek történni, a tudattalan elhárító mechanizmusok miatt ezeket sokáig nem veszi figyelembe. Egy olyan partnerrel való találkozás esetén, akin nem kell mindenáron segíteni, sokszor nem is tudja, hogy mit tegyen. Megjelenhet benne egy nagyfokú bizonytalanság, hogy ki is ő ebben a kapcsolati helyzetben, vagy éppenséggel egy félelem attól, hogy saját működése miatt majd előbb-utóbb elhagyják. Ha a másik nem lobbantja azonnal szenvedélyre, sokszor nem is érzi magához elég közelinek vagy vonzónak.
A kodependenseknek gyakran minden korábbi kapcsolatuk, kezdve a legelsőtől, így szerveződött. Ha volt is másfajta próbálkozásuk, sokszor akkor sem bizonyult elég izgalmasnak. Az egészséges kapcsolatok jellemzően nem elég intenzívek a számukra. A nagy érzelmek mögött ott van a neurobiológiai háttér: igény a gyerekkori érzelmi szükségletek, a beteljesületlen vágyak kielégítésére. Az idegrendszer fejlődése is úgy alakul, hogy nehezebben tudnak ellenállni az ígéretesnek tűnő jutalomnak. Egy egészéges embernél is megjelenik ez a fantázia szintjén, de nem elárasztó módon, ezért ki tudja várni, hogy amire gondol, amire vágyik, azt idővel a valóság alátámasztja-e számára vagy nem.
Különböző negatív, maladaptív sémák, azaz az önmagunkra és másokkal való viszonyunkra vonatkozó alapvető tudások, hiedelmek, érzések, emlékek együttesei is hatással lehetnek a kodependencia kialakulására. Ezek jellemzően szintén a gyermek- és serdülőkori kielégítetlen szükségletekből fakadnak, melyek a felnőttkorban tovább élnek. Ilyen lehet például a grandiozitás érzése, azaz, hogy az illető azt gondolja, ő majd meg fogja tudni változtatni a másik, jellemzően szenvedélybeteg felet a kapcsolatban, és hogy itt majd megtörténhet a kárpótlása a korábbi kapcsolatokból hiányzó dolgoknak. Az önfeláldozás is megjelenhet, a „mindent meg tudok érte tenni, háttérbe szorítom a saját életemet, mert ez fontosabb” vezérelv mentén, illetve az érzelmi gátoltság, ami okán az érintett mindent hajlamos eltűrni, mivel gyermekkorában sem fejezhette ki az érzéseit.
A kodependencia magára a kodependensre, és a kapcsolatban jelenlévő másik félre is komoly hatással van. Előbbi esetében a folyamatos önmagáról való lemondás, illetve a saját személyiségfejlődésben történő megakadás következtében egyre inkább beszűkülés, izolálódás következhet be, amelyet tovább erősíthet a kapcsolati játszmákba merevedés. Mindez pedig súlyos megbetegedések okozója lehet pl. migrén, magas vérnyomás, emésztőszervi és autoimmun betegségek, nőgyógyászati panaszok, rosszindulatú daganatos elváltozások, szorongás, poszttraumás stressz-zavar, alvászavar, depresszió, öngyilkossági veszélyeztetettség, szexuális zavarok, egyéb függőségek (gyógyszer, alkohol, drog, evés, munka, vásárlás, internet). A másik számára sem előnyös ez az állapot, hiszen esetében következmény lehet a patológiás állapot belátásának akadályozása, a felelősségvállalás alóli felmentés, illetve magának az az addikciónak a súlyosbodása.
A kodependens kapcsolatban sokszor a fizikai és érzelmi bántalmazás, az agresszió is megjelenhet, mindkét fél részéről, ám még ennek ellenére is fennmaradhat a nagyfokú szimbiózis. Ha a kodependens egyben szerhasználó is, akkor ez is felerősödhet az átélt szorongás, frusztráció miatt, és ha romlik a kapcsolat, akkor nagy a veszélye annak, hogy a közös szerhasználat pótolja egy idő után a felek számára az intimitást.
A játszmák és a kodependencia kapcsolata
Jellemző lehet a kodependensek kapcsolataiban a játszmák megjelenése is, különösen az „alkoholista játszmáé”, amelyet Eric Berne kanadai pszichiáter írt le először az Emberi játszmák című könyvében. A játszmák mentén zajló kapcsolatokban őszintétlen kommunikáció zajlik, a benne lévők voltaképpen kerülőúton próbálják kielégíteni a szükségleteiket. Minden szereplő részére nyereséget biztosítanak, azaz tudattalan szükségleteket elégítenek ki. Például együtt lehet lenni egy másik emberrel az intimitás, az érzelmi közelség kockázatának vállalása nélkül. A kodependens általában fél az egyedülléttől, és még ha rossz is a kapcsolat, amiben benne van, akkor sincs egyedül, nem kell az ezzel járó félelmet és szorongás átélnie. Számára tehát az ismert rossz, amely akár a születési család mintáján is alapulhat, még mindig jobb választásnak tűnik, mint ha egyedül lenne.
Miért jó az intimitás elkerülése, ha a legtöbb ember erre vágyik? Aki úgy nőtt fel, hogy ebben nem volt része, annak félelmetes lehet „átadni” az érzéseit, a gondolatait, a testét, akár ideiglenesen is, egy másik embernek. Akik egészségesen működő családban nevelkedtek, azokban kialakul az arra való képesség, hogy ki tudják várni az idejét egy kapcsolatban annak, amikor ezt az „átadást” biztonságos módon meg lehet tenni. Aki viszont diszfunkcionálisan működő családban nőtt fel, abban az intimitástól való félelem miatt kialakulhat az, hogy nagyon hamar túl közeli, jellemzően szexuális kapcsolatot alakítson ki a párkapcsolatában, mivel nem tudja, hogy lehet egészségesebb módon közel kerülni egy másik emberhez, és gyakorta ott van az a tudattalan késztetést is, hogy ezzel teszi magát nélkülözhetetlenné a másik fél számára.
Mindezeken felül azonban az „alkoholista játszmában” a felek egyéb nyereségekre is szert tesznek. Berne szerint az alkoholizmus, mint játszma, egy minimum kettő, de inkább ötszereplős „darab”, ahol az „Alkoholista” mellett mindig áll egy „Üldöző”, aki általában egy ellenkező nemű személy, leggyakrabban a házastárs. Aztán ott van „Megmentő”, aki mindenáron, erején felül segíteni igyekszik az „Alkoholistának”. Ő sok esetben családtag, jellemzően a házastárs vagy egy gyermek, de lehet a szülő, a főnök vagy egy segítő szakember is. A „Balek”, aki elhiszi az alkoholista ígérgetéseit, hitelez és falaz neki, együttérez vele. Sok esetben ez maga az alkoholbeteg anyja. A „Csapos” pedig az, aki anélkül, hogy kérnék, az „Alkoholista” segítségére siet. Ő általában egy közeli cimbora, aki mindig szívesen meghívja egy újabb italra.
Az „Alkoholista” valódi haszna, hogy másnaposan gyengédséget és törődést kaphat a másik féltől, ami nagy valószínűség szerint saját születési családjában nem adatott meg neki, de igazi intimitástól közben nem kell tartania. A játszma továbbá lehetőséget biztosít arra is, hogy ne kelljen valódi felelősséget vállalnia magáért. A „Megmentő” sokszor egy múltbéli személyt próbál meg ebben a kapcsolatban, mintegy pótlólag megmenteni (például a szenvedélybeteg szülőt). A szenvedélybeteg segítése feladatot és célt, mások elismerése pedig pozitívabb önértékelést biztosít számára. Valakinél jobbnak érezheti magát, miközben a saját problémákkal való szembenézést is elkerülheti. Az „Üldöző” nyeresége a játszmában, hogy ő tudja képviselni az igazságot, és megerősítést nyer benne, hogy jó ember. Esetében jelen van azonban a dominanciaszükséglet kielégítése is, mivel a szankcionálással, fenyegetőzéssel és ellenőrzéssel sokszor egy múltbéli személyt büntet tudattalanul, például saját alkoholista szülőjét, és ezzel mintegy törleszt a korábbi sérelmek miatt. A kodependens az „alkoholista játszmában” szerepet is válthat, például a „Megmentő” gyerekből „Üldöző” felnőtt lehet később egy párkapcsolatban.
A játszmákkal való szakítás legnehezebb része a lemondás az imént felvázolt nyereségekről, pontosan azok rejtett volta miatt. A kulcs az önismeretben van, hogy az egyénben legyen belső igény a változásra, illetve, hogy rendelkezésre álljon másik alternatíva a játszma helyett.
A felépülés lehetőségei
A kodependencia egy progresszív, magától nem gyógyuló viselkedési függőség, amelyből történő felépüléshez elengedhetetlenül szükséges, hogy a kapcsolatban érintett mindkét fél elinduljon egy másfajta úton, mint amin addig járt. Kitörési pont akkor adódhat, ha a kodependens új megvilágításban tudja magát szemlélni, ha felismeri, hogy nem biztos, hogy az adott élethelyzetben neki nincs más választása. Amíg a kodependens működésmód tart, addig a személyiségfejlődés szünetel. Amikor az érintett a segítségkérésnek köszönhetően ki tud lépni a kapcsolatból, akkor indulhat el a felépülés, az újbóli személyiségfejlődés.
A gyógyulásban nagy szerepe lehet az önsegítő csoportoknak, amelyek a sorstársi közösség segítségével egyfajta feszültségelvezetést biztosíthatnak, és pozitívabb viselkedési mintákat nyújthatnak. Egyéni konzultáció, pár- vagy családterápia igénybevételével sor kerülhet a problémák reális értékelésére, a belátásra, a készségfejlesztésre és a viselkedésváltozásra. A pszichoterápiákkal egy mélyebb, átfogóbb személyiségváltozás történhet, és az is előfordulhat, a már felvázolt egészségügyi problémák miatt, hogy orvosi beavatkozásokra is szükség lehet a szövődmények kezelése, a pszichiátriai tünetek gyógyszeres terápiája okán.
A kodependens viselkedés feladása időbe kerül. Az érintett először beazonosítja a viselkedését, majd fokozatosan korrigálja azt, és egy idő után tartózkodni is tud tőle. Cél az autonómia erősítése, a szimbiózis nélküli működés gyakorlása. Ennek fontos része például, hogy megtanul egyedül lenni. Ha nem is élvezi mindig, de elviseli, és megtapasztalja az önállóság pozitívumait. Elsajátít feszültségkezelő technikákat, képessé válik magáért boldogulni, nem a kapcsolatért létezni. Kulcsszó ebben a felelősségvállalás, méghozzá önmagáért, ezzel párhuzamosan pedig a másikért való felelősségvállalásról történő lemondás.
Lényeges, hogy az illető tudjon küzdeni magáért, mivel gyerekkorában sokszor erre nem volt lehetősége. Nem a tartós egyedüllét az elérendő állapot, bár célszerű nem túl hamar fejest ugrani egy újabb partneri viszonyba, hanem a más alapokon nyugvó kapcsolódási forma megélése új kapcsolatokban, és azok előrevitele, működtetése, immár az új készségek gyakorlati alkalmazásával.
/A bejegyzés Komáromi Éva 2025. május 22-én, a Budapesti Szociális Szakmatámogatási Hálózat szervezésében megvalósult kodependencia szakmai műhely keretében tartott előadásán, és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának addiktológiai konzultáns képzésén általa oktatott kodependencia kurzuson elhangzottakon alapul./
***
A témában ajánlom a Töltsd velünk szerfüggőségekkel és viselkedési addikciókkal foglalkozó podcast-sorozat két adását, amelyekben Komáromi Éva bővebben kifejti a kodependencia kérdéskörét.
