„Bárkiben, aki elég hosszú ideig volt szerencsétlenségben, él bizonyos cinkosság tulajdon szerencsétlensége iránt. Ez a cinkosság megakadályozhatja őt bármi erőfeszítésben, amivel sorsán javíthatna, s olykor oly messzire vezet, hogy a szerencsétlen már nem is kívánja szabadulását.”
– olvasható a Simone Weiltől származó mottó Borbély Szilárd 2010-ben megjelent A Testhez. Ódák és legendák című kötetében. Morvai Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat régióvezetője a 2021. október 12-én, immár negyedik alkalommal megszervezett konferencián azzal kezdte megnyitó beszédét, hogy a két szerző bizonyára jól el tudott volna beszélgetni a gyermekkori sérülésekről, traumákról. Ezzel mintegy fel is hívta a figyelmet a sorstársi közösségek fontosságára, ám manapság szerencsére már egyre több kiadvány is segítheti a személyes feldolgozást, felépülést.
2018-ban jelent meg Waltraut Barnowski-Geiser, Németországban élő zene- és pszichoterapeuta könyve, az Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők gyermekei MÉGIS a boldogságot című könyve, amely ma már alapműnek számít azok számára, akik szeretnének többet megtudni arról, mivel is jár, ha valaki szerfüggő szülők gyermeke, és hogyan lehet kilépni ennek az örökségnek az árnyékából. Ha valaki érintettként, akár a könyv hatására, elhatározza, hogy foglalkozni szeretne ezzel az otthonról hozott problémával, és szívesen venne részt sorstársak körében zajló önismereti foglalkozásokon, az csatlakozhat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata által életre hívott Apa, Anya, Pia csoportokhoz is, melyekből immár kilenc valósult meg Budapesten, de egyre több vidéki városban is elérhetővé válnak. 2020 óta több képzés is lezajlott, amelyek kifejezetten a szakembereket segítették abban, hogy miként tudnak a szenvedélybeteg szülők gyermekeivel foglalkozni, és munkájukat számos kiadvány is segíti, például az Elefánt a nappaliban, amely kamaszoknak szóló iskolai foglalkozásokat mutat be, a kisebb gyermekeknek pedig Lurkó és Bolyhos meséje segíthet helyzetük megértésében és egy szakavatott segítő vezetésével történő feldolgozásában.
A könyvesboltokban bárki számára elérhető a kaliforniai Rancho Mirage-ban található, szerfüggő szülőknek és gyermekeiknek egyaránt segítséget kínáló Betty Ford Központ egykori vezetőjének, Jerry Moe-nak a Gyerekszemmel a függőségről és a felépülésről című könyve, amelyben sok családportréval és esetbemutatással, olvasmányos formában vázolja fel, hogyan működnek ezek a diszfunkciós családok, és miként lehet az ezekben nevelkedő gyerekeknek hatékonyan segíteni. Idén pedig a segítő szakembereknek szóló, első kiadása után tíz évvel átdolgozott és új fejezettel bővülő Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban (szerk.: F. Lassú Zsuzsa, Frankó András, Kaposiné Czinkóczi Annamária és Kormos Piroska) kötettel, továbbá Mattik Dora Dinoszaurusz a nappaliban című önéletrajzi kisregényével bővült azon művek palettája, amelyekből akár személyes érintettség, akár szakmai érdeklődés okán bárki informálódhat az alkoholista szülők gyerekeinek speciális élethelyzetéről.
Az önfejlesztésre, segítségnyújtásra szánt eszközök, módszerek tárháza tehát folyamatosan gyarapszik. Van, ami azonban ennél csak lassabban változik. Nevezzük ugyanis akár nappaliban ülő dinoszaurusznak, akár elefántnak, ezzel a szenvedélybeteg családokban mindenki által tudott, de ki soha nem mondott „tabuval” még mindig nagyon nehéz szembenézni, pláne megküzdeni vele.
Frankó András, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó családterapeutája elmondta, hogy ezt a dinót bizony nem lehet egyszerűen leereszteni, mint egy lufit, viszont meg lehet tanulni együtt élni vele. Ha úgy teszünk, mintha nem látnánk, akkor hatalma van felettünk, és ettől a titoktól kiszolgáltatottakká válunk, így a felépülésben segíteni csak úgy lehet, ha a jelenlétéről tudomást veszünk.
A teher alatt nő a pálma, avagy a gyermekkori rossz bánásmód hosszú távú következményei címmel tartott előadását Hoffmann Katalin klinikai szakpszichológus azzal kezdte, hogy felhívta a figyelmet a diszfunkcionális családokban felnőtt gyerekek személyiségfejlődési zavaraira. Életük során számos traumával, veszteséggel, kiszolgáltatottsággal és bizonytalansággal kell szembe nézniük, melyek feldolgozatlanok maradnak, ráadásul ezek a gyerekek sokszor parentifikálódnak is, azaz le kell mondaniuk saját, bontakozó énjükről és igényeikről azért, hogy saját maguk, testvéreik, illetve saját szüleik gondozóiként helyt tudjanak állni. A bántalmazottság nem egy időben körülhatárolt esemény az életükben, hanem egy létállapot, azaz mondhatni ez egy életprogram, amely a szakember szerint soha nem múlik el, hiszen az érintettség mindig ott marad.
Arra is kitért, hogy a kutatásoknak nem sikerült még olyan személyiségtípust azonosítani, amely hajlamos lenne a szenvedélybetegségekre. Az viszont már bizonyosságra lelt, hogy a diszfunkcionálisan működő családok „termelik ki” a sérült, késleltetett, megzavart, azaz szenvedélybetegségre erősen hajlamos személyiségeket.
Mondhatni tehát, hogy ez egy ördögi kör, főleg, mivel ilyen háttérrel sokkal nagyobb esélye van valakinek párkapcsolati problémákra, például kapcsolatkerülésre, vagy társfüggőségre, illetve maga is nagyobb eséllyel válik bántalmazó szülővé, amely akár túlvédés következményeként is megvalósulhat. Hiába határozza tehát el az érintett, hogy ő majd nem viszi tovább az otthonról hozott mintát, ám ha nem kezd vele semmit, tehát feldolgozatlan trauma marad számára, akkor nagy eséllyel átörökíti a diszfunkcionális működést.
Innen szép nyerni, jegyezte meg Hoffmann Katalin, amikor a körforgásból való lehetséges kiutakat sorolta fel. Egyrészt, ami kapcsolatban romlott el, az kapcsolatban tud a legjobban megjavulni, azaz nagyon hasznosak lehetnek az önsegítő, sorstársi csoportok, amelyekben a valahová tartozás érzésével, egy korrektív emocionális élménnyel találkozhatnak az érintettek. Másrészt, időben minél közelebb van a segítség a traumatizáltsághoz, annál nagyobb az esély a felépülésre.
Ha legalább egy személy van, akár tanár, akár segítő, akár barát vagy családtag, akivel meg tudja beszélni valaki az otthoni problémáit, az már sokat segíthet a helyzetén.
Pedagógusként, szociális szakemberként vagy szülőként is jó alkalmat adhat egy ilyen beszélgetésre például a Nagyi miért hívtál című kisfilm, amelyben egy tíz-tizenkét év körüli kislány szemszögéből láthatjuk a szülei, illetve nagymamája függőségével járó, rá nehezedő terheket. Nagy Kata rendező kifejezetten szerette volna, ha filmjében megjelenik a transzgenerációs hatás és a társfüggőség is a szülői alkoholizmus problémájához társulva. A film azonban mindezek mellett sok minden mást is finoman árnyal, amelyekről érdemes lehet a gyerekekkel beszélgetni, akiknek egy része nem is tudja, hogy szenvedélybeteg családban él, mivel az ezzel járó problémákat sokszor érzékelik ugyan, de nem realizálódik konkrétan számukra, hogy miben is érintettek.
Hatalmas felszabadító ereje lehet annak, ha valaki nyomtatásban találkozik az övéhez hasonló sors-sztorival, hiszen így azzal szembesül, hogy igenis lehet erről a témáról őszintén beszélni. A konferencián három szerző is jelen volt, akik saját családjuk történetét dolgozták fel az irodalom eszközeivel.
Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek című könyvében egy kiskamasz beszéli el nekünk édesanyja alkoholizmusát. A szöveg nem terápiás szándékkal született az írónő elmondása alapján, hanem egy pályázaton indult el az ötlettel, mivel ilyen témájú gyerekkönyv még nem volt a palettán. Azt is hozzátette, hogy már korábban is próbálta megírni a történetet, de sohasem találta el a megfelelő hangot. Ennél a könyvnél kifejezetten a játékosság volt a célja, hogy a gyerekek azonosulni tudjanak az elbeszélővel.
Mattik Dora, a Dinoszaurusz a nappaliban könyv szerzője álnéven írta meg a művét, mert mint mondta, még ma is nehéz beszélnie az édesapja alkoholizmusáról, nem is kifejezetten a fájdalom miatt, hanem mások sajnálatát nem akarja átélni. Emiatt kevesen is tudják a környezetében, hogy ő a szerzője ennek a könyvnek. Tágabb kontextusba helyezve könnyebb volt írnia arról, miért lett az édesapja alkoholista, milyen hatással volt ez rá, és határozottan ő sem traumafeltárásként fogta fel az írást, hanem tapasztalt íróként egy jó anyagnak gondolta saját családja történetét.
Karafiáth Orsolyának két regénye is foglakozik a témával (Szirén, Amikor a mama lelegelte a papa haját), amelyekből egy olyan család képe bontakozik ki, ahol mindenki valamilyen függőségben szenved. Az írónő maga is őszintén vallott saját szenvedélybetegségéről, és azt is hozzátette, hogy ebből való felépülésében hatalmas segítséget jelentett számára, hogy mások valós alapokon nyugvó élményeiről olvashatott. Számos alkalommal fordultak már hozzá is segítségért azok, akik olvasták a könyveit, emiatt szerinte kell lennie egy íróban valamiféle missziós szándéknak is, ha ezzel a témával foglalkozik.
Dr. Schmidt Judit pszichiáter szerint valóban a saját érintettséggel lehet a legjobban kapcsolatot teremteni másokkal, és a szakembereknek is hatalmas segítséget jelentenek ezek a könyvek, mivel könnyebben felismerik azokat a „dinoszauruszokat”, amiket ők esetleg nem vennének észre. Mattik Dora azt is hozzáfűzte, nem tud mit kezdeni azzal a kifejezéssel, hogy „valaki feldolgoz egy traumát”. Véleménye szerint az, hogy gyermekkorában nem volt olyan szülője, akinek értékes lett volna, örökre ott marad az életében.
Úgy véli, nincs egy szerszámosláda, amibe bele lehet nyúlni valami eszközért, amivel az ember meg tudja javítani magát. Olyan, mintha a feldolgozás egy végpont lenne, ahová el kell jutni, de ő nem lát ilyet. Ez egy életen át tartó folyamat szerinte. Közben meg lehet érteni, hogy mi miért történt, és az sokat segíthet.
A feldolgozás helyett valóban érdemesebb a megdolgozás szót használni, fűzte hozzá zárszóként Dr. Schmidt Judit, mert ebben benne van, hogy folyamatosan zajlik. Bizonyos érzelmek halványulhatnak, a viselkedésünkben tudunk egyre tudatosabbak lenni, és onnantól már nem automatikus válaszaink, megoldási módjaink lesznek. Hangsúlyozta: igenis van választásunk abban, hogy mi az, amit abból a csomagból, amit otthonról kaptunk, magunkkal akarunk vinni, vagy inkább elhagyunk.
